Merre tovább, Magyarország? – Öt tanulság az elmúlt tizenöt évből

Nem állíthatjuk, hogy eseménytelen korban élnénk. Ha csupán az utóbbi másfél évtizedünkre tekintünk vissza, olyan események sorjáznak elő, amelyek egy évszázadra elosztva is soknak tűnnének.

Csak röviden felidézve: 2015-ben robbant be az a migrációs krízis, amelynek hatásait déli határainknál a mai napig érezzük. Lelki és anyagi tartalékainkat megcsapolta a globális gazdasági válsággal súlyosbított világjárvány. A békébe vetett hitünket pedig a lassan három éve zajló orosz–ukrán háború tépázta meg alaposan. Mindezek mellett egy láthatatlan, nyelvünket, nemzeti kultúránkat és hagyományainkat feloldani szándékozó ideológiai hadviseléssel is dacolunk. Geopolitikai és kulturális törésvonalak szabdalják a közelmúltat, és teszik kiszámíthatatlanná a jövőt. E folyamatosan újra- és újratermelődő válsághelyzetek közt úgy tűnhet, hogy az abszolút igazságok és biztonságot adó értékek viszonylagossá válnak, semmibe vesznek vagy csak eljelentéktelenednek.

Át- és túlélve az elmúlt időszakot, arcunkat a jövő felé fordítva megfogalmazhatunk néhány tanulságot. Engedje meg a kedves olvasó, hogy most öt tanulságra szorítkozzak csak.

Egy. A szélesre tárt kapuk korában minden eddiginél fontosabb a nemzeti szuverenitás megőrzése. Jövőt csak gazdag kulturális hagyományainkból formálhatunk, nem az idegen civilizációk hullámveréséből. 

Kettő. A politikai kalandorok kora lejárt. Olcsó hecckampánnyal, rendszerdöntő lendülettel, agresszív retorikával ki lehet vívni a közfigyelmet, ám a tartós, értékteremtő politizáláshoz ennél azért jóval több szükségeltetik – ahogy azt az eltelt tizenöt év ellenzéki vezéreinek felemelkedése és bukása példázta.

Három. Ami a külügyi tájékozódást illeti: bebizonyosodott, hogy Németország legértékesebb importterméke nem az elhibázott Energiewende vagy a zátonyra futott Willkommenskultur, és még csak nem is a politikai pluralizmust elnyomni szándékozó áldemokrata hevület. Sokkal inkább mindezek tanulságát érdemes hazahozni, amikor az energiakérdésről, a migrációról vagy a belső stabilitásról kell döntenünk.

Négy. Béke nélkül nincs tervezhető európai jövő. A szomszédban dúló vérontásnak nem lehet megoldása sem a háborús gépezet feneketlen táplálása, sem az üres diplomáciai üzengetés. Megoldást csak olyan békefolyamat jelenthet, amely Kijev és Moszkva számára is méltányos feltételeket teremt, és figyelembe veszi a kárpátaljai magyar kisebbség sorsát is. Mást képviselni ebben a helyzetben külpolitikai öngyilkossággal ér fel.

Öt. Végre változik a tengerentúli széljárás: a trumpi kormányzat egy lassan, de biztosan újraformálódó világrendet sejtet. Ebben a geopolitikai földindulásban hazánk szilárd pozícióval bír, amit feladni önsorsrontás volna.

És ne feledjük, hogy e tanulságok csak a minimumot jelentik ahhoz, hogy jövőt álmodhassunk magunknak itt, Európa szívében, a Kárpátok ölelésében.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád